oktatás

05.
08.
07:12
A veronai buszbaleset sajátos utóélete - Ki fizet az áldozatoknak és mennyit?

A veronai buszbaleset sajátos utóélete - Ki fizet az áldozatoknak és mennyit?

Három hónappal a veronai buszbaleset után eddig nem fizettek kártérítést a sérülteknek és az elhunytak hozzátartozóinak. Előleget ugyan utalt a biztosító, de az érintettek úgy érzik, számukra kedvezőtlen megállapodásra akarják kényszeríteni őket. A korlátlan kártérítési felelősséggel szintén rendelkező Klebelsberg Központ sajátos lépéssel igyekszik elkerülni a fizetést.

Szerző(k): Szakonyi Péter
05.
05.
15:41
Egy ötmilliárdos adózót veszíthet el Magyarország

Egy ötmilliárdos adózót veszíthet el Magyarország

A Közép-Európai Egyetem tételesen cáfolja a Magyar Idők állítását, hogy szabálytalanul használtak volna fel uniós forrásokat. A felsőoktatási törvény rapid módosítása miatt közleményben szedte össze a CEU, hogy mivel járultak hozzá az országhoz.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
04.
07:08
Ezt tette az Orbán-kormány az országgal nyolc év alatt

Ezt tette az Orbán-kormány az országgal nyolc év alatt

Végső soron teljesítette a Fidesz a 2010-es választási ígéreteit: megvalósult az erősebb állam és egyfajta rendpártiság, de az egészségügy rendbetétele elmaradt. Az állam saját magára fordított kiadásai jelentős mértékben elszálltak és nőtt az állami kontroll a gazdaságban, a jóléti kiadások ettől elmaradva ugyan, de emelkedtek - ez derül ki az állam funkcionális kiadásainak elemzéséből.

Szerző(k): Papp Zsolt
05.
03.
16:08
Nem állnak le Orbánék - hátba támadják a CEU-t?

Nem állnak le Orbánék - hátba támadják a CEU-t?

A külföldi egyetemek foglalkoztatási jogviszonyainak vizsgálata, munkavállalóik tartózkodási és munkavállalási engedélyének vizsgálata lesz a feladata annak a munkacsoportnak, amelyet hivatalosan a Közép-európai Egyetemmel, s más intézményekkel történő megegyezés céljával hoznak létre - értesült a Népszava.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
30.
10:23
Menekülnek a diákok a magyar felsőoktatásból

Menekülnek a diákok a magyar felsőoktatásból

A legfrissebb, 2015/2016-os félévi statisztikák szerint 2012 és 2015 között a továbbtanulási szempontból öt legfontosabb célországban 40 százalékkal nőtt a magyar diákok száma. A háttérben a fizetőssé váló szakok mellett a színvonal csökkenése is állhat - derül ki a 444.hu összesítéséből.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
26.
15:52
A lista elején Magyarország - de erre nem lehet büszke a kormány

A lista elején Magyarország - de erre nem lehet büszke a kormány

Hazánkban a hetedik legnagyobb az iskolai rendszert idő előtt elhagyók száma, és szintén a hetedik legrosszabbak vagyunk a felsőfokú végzettségű emberek arányában az Európai Unió 28 tagállama között - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
26.
10:58
A CEU rektorhelyettese tételesen cáfolja Áder állításait

A CEU rektorhelyettese tételesen cáfolja Áder állításait

A köztársasági elnök kedden a Trefort Gimnázium diákjainak beszélt arról, hogy a CEU működését nem lehetetleníti el a kormány, egyetlen pont sem vonatkozik az egyetemre a törvényben, valamint arról, hogy a felsőoktatási törvények nyugaton még a most elfogadott módosításnál is szigorúbbak. Enyedi Zolt, a CEU rektorhelyettese viszont nyílt levélben mutatott rá, hogy Áder János több pontban téved.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
26.
09:42
Az Emmi nem érti, miért nem beszélnek nyelveket a magyar fiatalok

Az Emmi nem érti, miért nem beszélnek nyelveket a magyar fiatalok

Kutatást indít a kormány annak érdekében, hogy rájöjjenek, mi a probléma az iskolai nyelvoktatással – írja a Magyar Nemzet Palkovics László oktatási államtitkár kulturális bizottsági beszámolójára hivatkozva.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
24.
21:50
Támogatták az ELTE új rektorának kinevezését

Támogatták az ELTE új rektorának kinevezését

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szenátusa támogatja Borhy László akadémikus, Bölcsészettudományi Kar dékánjának kinevezését a felsőoktatási intézmény rektori posztjára.

Szerző(k): Szász Péter